Kneipp Élménysétányok Balatogyörökön

8313 Balatongyörök, Parti sétánySport, Aktív

A víz gyógyító erejét már az ókori rómaiak ismerték. A hideg vizes kúrák használata a 18. században jelent meg. Egy angol orvos, Floger nevéhez fűződik, aki egyes betegségek gyógyítására hidegvíz kúrát ajánlott. Ennek az iskolának számos követője akadt, többek között Sebastian Kneipp.

Sebastian Kneipp életéről, munkásságáról, filozófiájáról

 

Sebastian Kneipp (1821-1897) szüleivel és testvéreivel nagy szegénységben nevelkedett, egy nedves pincelakásban, melynek következtében már fiatalon (25 éves korában) elérte a kor rettegett betegsége, a tuberkulózis. Az évek alatt többen is kezelték, eredménytelenül. Az orvos Siegmund Hahn 1743-ban megjelent, „A víz ereje” című könyve nyújtott számára reményt. A könyv Hahn vízkezeléseinek alkalmazásában elért tapasztalatait foglalta össze, ezeket az ismereteket Kneipp vakmerő módon önkísérletekkel ültette át a gyakorlatba. Hetente két-háromszor rövid fürdőt vett a jeges Dunában. Tulajdonképpen ekkor született meg a Kneipp-féle hidroterápia, melynek lényege: a test felmelegítése megterheléssel, majd nagyon rövid ideig tartó hideghatás, végül törülközés nélkül a test azonnali felmelegítése fizikai igénybevétellel. A kezelést kiegészítette azzal, hogy rostokban és vitaminokban gazdag ételeket, és édesanyjától megismert gyógyteákat fogyasztott. A kúra sikeresnek bizonyult, immunrendszere megerősödött, hamarosan teljesen meggyógyult.
A német katolikus pap lelkészi hivatása mellett a természetgyógyászatnak szentelte életét. A víz és a gyógynövények gyógyító ereje alkotja módszerének vázát, mellyel rövid idő alatt nagy hírnevet szerzett.
Sebastian Kneipp jóval megelőzte korát, mikor kidolgozta módszereit. Elve szerint az ember lelkét és testét egységében lehet csak gyógyítani. Filozófiája, gyógyító módszerei még napjainkban is aktuálisak.

 

Le a cipőkkel! 5 perc felfrissülés mindenkinek jár!

A balatongyöröki Kneipp Élménysétányon megtalálhatóak Sebastian Kneipp módszerének elemei. Az élménysétány több mint 100 éves platánfasor mentén halad, a Csónakháztól indulva, először a vizes és száraz taposót vehetjük igénybe, majd a sétányon haladva gyógynövényszigeteket láthatunk, a testi-lelki-szellemi egyensúly kialakítására pedig meditációs padokat találunk. A sétány végén, egy gyermek és egy felnőtt játszótér kapott helyet, ahol a testmozgást részesíthetjük előnyben. Mindezt közvetlenül a Balaton partján tehetjük meg. A sétány egészen a strandbejáratig, 800 méter hosszúságban tart. A burkolat kialakítása során figyelembe vettük a mozgáskorlátozottak igényeit, így a magassági szintkülönbségeket kiküszöböltük, a sétányt kiszélesítettük.

A gyógynövények sokféleképpen felhasználhatók. Alkalmazhatók külsőleg és belsőleg egyaránt. Külsőleg hideg vagy meleg borogatásként, fürdővízhez téve, sebek, bőrbetegségek kezelésénél pakolásként vagy inhaláláshoz.
A balatongyöröki Élménysétány gyógynövényszigetei, a Kneipp kúra részeként, hozzájárulnak a betegségek megelőzéséhez és az egészséges életmódhoz.

A Balaton legszebb panorámáját nyújtó Szépkilátó is egy Kneipp vizes taposóval lett gazdagabb, ahol a látogatók megtapasztalhatják a hidroterápia jótékony hatásait.

Vizes taposó:
A láb vérkeringése fokozható a különböző méretű, formájú és anyagú „talajon” vízben járva, mellyel ingerelhetők a talp reflexzónái. Minden lépésnél emeljük ki a lábfejünket a vízből, gólyajárásszerűen lassan lépegessünk. Ezután hagyjuk lábainkat megszáradni a levegőn, majd melegítsük fel mozgással.
Miután levetetted a cipődet és a zoknidat, a vizes taposóba a szenzorok felőli oldalról indulj, hogy a vízmozgás működésbe lépjen. Az itt található vizes taposó a Balaton vizét használja.

Száraz taposó:
A vizes taposó körül kialakított, különböző méretű, formájú és anyagú „talajon” mezítláb járva fokozhatjuk a láb vérkeringését, a talp reflexiós pontjai stimulálódnak, amely jótékony hatást gyakorol szerveink működésére.
„Ha nem repülhetsz, fuss! Ha nem futhatsz, menj! Ha nem mehetsz, csússz! De bárhogy is legyen: mozogj! (Ifjabb dr. Martin Luther King)

A modern életstílus következtében egyre több ember végez ülőmunkát, illetve a nap többi részében is túlnyomórészt ül, a fizikai munkát végzőknél pedig az egyoldalú terhelés okoz problémát. Egyre terjed a tartászavar, a gerinc rendellenesség, a túlsúly – az elhízás a gyerekek és a fiatalok körében. A rendszeres mozgás az imént említett problémák megelőzésén túl serkenti a vérkeringést, az anyagcserét és a kiválasztási folyamatokat (izzadás), a hormonrendszert és a vegetatív idegrendszert. A szabad levegőn rendszeresen végzett kitartásnövelő edzés meditatív jellegű, elősegíti az endorfinok kiválasztását. Nyugodtabbak leszünk, nem veszítjük el természeti gyökereinket, nő az elégedettségérzésünk. Mozogj heti háromszor 30-40 percet az állóképességed javítása érdekében, ehhez bármelyik mozgási formát választhatod – sétát, túrát, futást, úszást, biciklizést, nordic walkingot.

 

 

Megosztás Email