A Vállalkozók Balatongyörökért Egyesület 2024. március 20-án alakult meg, elkötelezve magát Balatongyörök gazdasági és közösségi életének fejlesztése mellett. Az egyesület célja, hogy összefogja a településen székhellyel és telephellyel rendelkező vállalkozókat, elősegítve ezzel a közös érdekeik védelmét és érvényesítését.
A balatongyöröki vállalkozások számára egy olyan platformot kínálunk, ahol lehetőség nyílik tapasztalatcserére, együttműködések kialakítására és a helyi termékek, szolgáltatások népszerűsítésére. Az egyesület tevékenységei között szerepel a vállalkozói kultúra fejlesztése, innovációs szolgáltatások kidolgozása, valamint különféle rendezvények és programok szervezése vagy segítése, amellyel célunk, hogy bemutassuk a balatongyöröki vállalkozók sokszínűségét, és reprezentáljuk magunkat a Falu színeiben!
A Vállalkozók Balatongyörökért Egyesület hisz abban, hogy közös erővel tudunk hatékonyabban fellépni a helyi gazdasági kihívásokkal szemben. Az együttműködés nemcsak a tagok, hanem a település egész közössége számára előnyös, hiszen a helyi termékek és szolgáltatások előnyben részesítése a gazdaságunk fejlődéséhez is hozzájárul.
Bízunk benne, hogy egyesületünk egyre inkább vonzó lehetőséget jelent majd az idő haladtával a balatongyöröki vállalkozók számára, akik szintén elkötelezettek a helyi közösség és gazdaság fejlődése iránt. Együtt formálhatjuk Balatongyörök jövőjét!
Várjuk további vállalkozók jelentkezését, ötletelését, munkáját!
Üdvözlettel:
Tamási Ádám
elnök
Székhely:8313 Balatongyörök, Szent Miklós utca 21.
Adószám:19396075-1-20
Telefonszám: 70-638-0232
E-mail: zoam16w@gmail.com