JazzFiesta (08.18.)

Györöki Jazzfiesta – augusztus 18. péntek! Záró koncert

Kilencedik éve rendezzünk meg a Jazzfiesta koncertsorozatot Balatongyörök egyik legszebb pontján, a Kossuth utcában, a templom alatti téren július és augusztus hónapban, csütörtök esténként. Augusztus 18-án, kivételesen PÉNTEKEN este fergeteges hangulatú koncerttel búcsúztatjuk a 2017-es Györöki Jazzfiestát.

Fellépnek:

Bossa& More (Németország) – latin és klasszikus jazz sztenderdek énekes és hangszeres előadásban

Malek Andrea&Happy Dixieland Band (Hévíz) –  Régi magyar slágerek és filmzenék feldolgozásai, valamint swing és dixieland a terítéken.

A Happy Dixieland Band egy igazán boldog dixie formáció, melynek már alakulása sem volt szokásos.  2011 tavaszán, Hévízen egy koncertfelkérést tolmácsoltak feléjük a 20-30-as évek hangulatát idéző produkcióval. A zenekar tagjai már korábban is játszottak együtt egyéb csapatokban, így egy újabb repertoár összeállítása újabb remek, közös kihívás volt.  A Happy Dixieland Band azóta számos fergeteges koncertet adott hazai és külföldi közönség előtt egyaránt.  A kitűnő zenei minőség mellett védjegyük is lett a hiteles, korhű arculat, amely a 20-as évek világát idézi. Mind a látvány, mind a profi zenészek nagyszerű játéka, valamint az ismert, fülbemászó dallamok felhőtlen szórakozást, kikapcsolódást biztosítanak minden korosztálynak.A Happy Dixieland Band 2016-tól Hévíz városának hivatalos kulturális nagykövete.

Malek Andrea többszörös Artisjus-díjas és EMeRTon-díjas magyar színésznő, énekesnő.

Balatongyorok_Jazzfiesta_2