Pillanatok a Természetből – Fabóné Bíró Ágnes és Fabó Ferenc természetfotó kiállítása 

2024. június 21. - július 3.8313 Balatongyörök, Kossuth Lajos utca 29.

Szeretettel meghívjuk Önt Fabóné Bíró Ágnes és Fabó Ferenc természetfotóiból készült kiállítás megnyitójára.

„A pillanatok elmúlnak, de azok a fényképezőgép segítségével maradandóvá válnak. Fotóinkkal szeretnénk e csodálatos természet szeretetére, megóvására irányítani a figyelmet. Őrizzük meg hazánk természeti kincseit, hogy még az utánunk következő nemzedékek is sokáig tudjanak gyönyörködni bennük! ” – Fabó Ferenc

 

 

Ágnes:

Születésemtől kezdve Dunaföldváron élek. Pici gyerekkoromtól Édesapám a példaképem. Természetjáró ember volt, nagyon sokszor vitt magával, így beleivódott a vérembe a természet
szeretete. Óvodapedagógusként 40 éven keresztül a gyerekekben igyekeztem elmélyíteni természeti kincseink iránti kötődésüket, érzékenységüket, tiszteletet, szeretetet, azok megóvására való törekvést. … 2011-ben a közös érdeklődési kör hozott össze bennünket férjemmel. Dunaföldváron élünk, nyugdíjba vonulásunk óta még többet kirándulunk, fotózunk, segítségével technikai, esztétikai és etikai ismereteimet bővítem. De mindketten legtöbbet magától a Természettől tanulunk. A Mezőföld Természetfotó Egyesület tagjaként az évente megrendezett kiállításokon fotóim is rendszeresen láthatók. Nagy öröm számomra, hogy most férjemmel együtt mutathatom be képeimet.

 


Ferenc:
Közel 50 éve jegyeztem el magam a szabad természetben látott apróbb és nagyobb élőlények fényképezésének gyönyörűségével. Vízparti gyerekként nőttem fel Dunaegyházán, együtt jártam vadászó és horgászó édesapámmal erdőre, mezőre, vízre, amikor csak lehetett, s szemem itta azt a sok szépséget, amit közös kirándulásainkon láttam. A hetvenes években már egyre gyakrabban közöltek természetfotókat az újságok, innen kaptam kedvet, hogy magam is megpróbálkozzam ezzel. Tagja lettem a Nimród Fotóklubnak, majd öt hasonló érdeklődésű fotóstársammal 1989-ben önálló csapattá szerveződtünk. Létszámunk folyamatosan bővült. A Mezőföld Természetfotó Egyesület tevékenységét megalakulásától 25 éven keresztül irányítottam. Ez alatt az idő alatt kb. 200 – 250 kiállításon láthatták munkáinkat országszerte….Feleségemmel gyakran kora hajnaltól késő estig ülünk csendben a lessátorban, hogy ne zavarjuk az állatok nyugalmát. Képeinken hasonló témák jelennek meg, mégis más mozzanatot sikerül lencsevégre kapni.

Időpont: A kiállítás megnyitója 2024.06.21. (péntek) 17 óra

A kiállítást megnyitja: Somfalvi Ervin vadászati szakíró, „Becehegyi halász-vadász-madarász”
Közreműködik: Judith Buschke hegedűn

A tárlat a művelődési ház nyitvatartási ideje alatt (hétfőtől péntekig 9-12, 13-17 óra) megtekinthető július 3-ig.

Helyszín: Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtár – 8313 Balatongyörök, Kossuth Lajos u. 29.

Rendezvényeinken kép-és videófelvételek készülnek, melyeken felismerhetők, beazonosíthatók lehetnek az azon szereplő személyek. A felvételek az önkormányzat által kiadott újságban, valamint a szervező intézmények weboldalain, közösségi médiás felületein felhasználásra kerülhetnek. Az adatkezeléssel kapcsolatban részletes tájékoztató a helyszínen elhelyezett közleményben található.
Megosztás Email