Sebastian Kneipp (1821-1897) szüleivel és testvéreivel nagy szegénységben nevelkedett, egy nedves pincelakásban, melynek következtében már fiatalon (25 éves korában) elérte a kor rettegett betegsége, a tuberkulózis. Az évek alatt többen is kezelték, eredménytelenül. Az orvos Siegmund Hahn 1743-ban megjelent, „A víz ereje” című könyve nyújtott számára reményt. A könyv Hahn vízkezeléseinek alkalmazásában elért tapasztalatait foglalta össze, ezeket az ismereteket Kneipp vakmerő módon önkísérletekkel ültette át a gyakorlatba. Hetente két-háromszor rövid fürdőt vett a jeges Dunában. Tulajdonképpen ekkor született meg a Kneipp-féle hidroterápia, melynek lényege: a test felmelegítése megterheléssel, majd nagyon rövid ideig tartó hideghatás, végül törülközés nélkül a test azonnali felmelegítése fizikai igénybevétellel. A kezelést kiegészítette azzal, hogy rostokban és vitaminokban gazdag ételeket, és édesanyjától megismert gyógyteákat fogyasztott. A kúra sikeresnek bizonyult, immunrendszere megerősödött, hamarosan teljesen meggyógyult.
A német katolikus pap lelkészi hivatása mellett a természetgyógyászatnak szentelte életét. A víz és a gyógynövények gyógyító ereje alkotja módszerének vázát, mellyel rövid idő alatt nagy hírnevet szerzett.
Sebastian Kneipp jóval megelőzte korát, mikor kidolgozta módszereit. Elve szerint az ember lelkét és testét egységében lehet csak gyógyítani. Filozófiája, gyógyító módszerei még napjainkban is aktuálisak.
