Mőcsényi Mihály (1919-) – Széchenyi-díjas és Sir Geoffrey Jellicoe-díjas magyar kertészmérnök, tájépítész, egyetemi tanár

Mőcsényi Mihály Kossuth-, Széchenyi-díjas és Sie Geoffrey Jellicoe-díjas magyar kertészmérnök, tájépítész, egyetemi tanár, a tájrendezés magyarországi oktatásának megalapozója, az önálló Tájépítészeti Kar létrehozója. 1991 és 1993 között a Kertészeti Egyetem rektora.

Sokoldalú felkészültségével, a szakágak harmóniájának (az interdiszciplinaritás) szorgalmazásával, anyanyelvi szintű német és felsőfokú angol nyelvtudásával vált a tájépítészet nemzetközileg elismert tudósává. A nemzetközi kertészeti kiállításokon több díjat nyert „magyar kert” interpretációival. Ő dolgozta ki többek között a budapesti Feneketlen-tó kertépítészeti tervét is. 1976-1986 között a Tájépítészek Nemzetközi Szövetsége (IFLA) alelnöke, majd 1986–1990 között elnöke, e tisztségében a világkongresszusok szervezője, vezetője, előadója.

Kutató és tervező tevékenysége mellett folyamatosan korszerűsítette, fejlesztette a tantervet és a tananyagot. Hazai előzmények nélkül állította össze a tájrendezés tantárgy komplex tananyagát; ő e diszciplína első hazai művelője. Ő dolgozta ki és oktatta először a tereprendezés tantárgyat, vezette be a városépítészet, a regionális tervezés, majd a területfejlesztés tantárgyat is. Az ekkorra már kiterjedt nemzetközi szakmai kapcsolatait a táj- és kertépítész hallgatók külföldre, egyebek között a nyugati országokba kijuttatására is felhasználta, ami akkoriban nem volt egyszerű feladat. A nemzetközi kertépítész kiállításokon szerzett sikereit, és szakmai elismertségét felhasználva megszervezte, hogy a táj- és kertépítész szakos hallgatók nyári gyakorlatukat a bécsi WIG 78 építésterületén vagy berlini parkokban, faiskolákban tölthessék, és a nyelvgyakorlás mellett megismerjék a legkorszerűbb technológiákat, anyagokat, szerkezeteket, de mindenekelőtt a környezet minőségét, a kertépítészet és a tájrendezés európai színvonalát.

A 70-es évek végén a tantárgy korszerűsítésének csúcsaként (a bolognai folyamatot jóval megelőzve) kidolgozta az ún. kétlépcsős képzés tantervét, amely 3 év után kertépítő-tervező végzettségű kimenetet biztosított volna, majd újabb 2 év tanulmányaival a tájépítész oklevél megszerzésére adott volna lehetőséget. Ezzel megnyílhatott volna az út az első, 3 éves képzésre több hallgató felvételével és a második (ma így mondanánk MSC) szakaszban a legfelkészültebb hallgatókkal az intenzív műhelymunkára. Javaslatait az akkori Egyetemi Tanács nem támogatta: fokozatosan elszigetelődött a „hivatalos irányvonaltól”, és ez egy idő után ellehetetlenítette munkáját. Ezért a tanszékvezetéstől visszavonult, hogy idejét a kutatásnak és a nemzetközi kapcsolatok építésének, valamint az általa csak „bányarekultiváció”-ként aposztrofált balatongyöröki nyaralójának szentelte. 25 év alatt a legkedvesebb diákjaival és családjával felépített nyaralót egy régi murvabánya udvarából alakította át a legszebb balatoni panorámájú édenkertté, „kreatív tájjá”.

A rendszerváltás utáni rehabilitációja után rektorként önálló karrá szervezte a tájépítészet magyar oktatását. Nagydoktori disszertációja után az MTA rendes tagjává, a mezőgazdasági tudományok doktorává avatták. Számos magas rangú politikai vezető (környezetvédelmi miniszterek, földművelésügyi miniszterek) szakmai tanácsadójaként, saját egyetemén professor emeritusként ténykedett.

Számtalan tanulmány és szakkönyv szerzője. Többek között a táj fogalmának újszerű megközelítése (Mőcsényi-féle tájfogalom), az állományklíma szerepe (az ökológiai kiegyenlítő felületek), valamint a biológiailag aktív város kutatását is megalapozta. Több mint 30 évig kutatta Eszterháza barokk tájegyüttesét; ennek eredményeit az Eszterháza feketén-fehéren című könyvében (1998) összegezte.
Intenzíven foglalkozott egyrészt a szakma magyarországi gyökereinek kutatásával, másrészt a globális klímaváltozás és a „szén-dioxid fantom” táji összefüggéseinek feltárásával.

2017. szeptember 14-én, balatongyöröki nyaralójában hunyt el, 98. életévében

 

Díjai, kitüntetései:

  • Ormos Imre-emlékérem (1988),
  • Hild János-díj (1986),
  • Tessedik Sámuel-díj (2000),
  • Széchenyi-díj (2000),
  • Eötvös József-koszorú (2003),
  • A Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje (polgári fokozat; 2009),
  • Sir Geoffrey Jellicoe-díj (2012),
  • Ezüst Corvina (2012),
  • Cziráky Margit-díj (2013),
  • Kossuth-díj (2014).

Balatongyöröki díszpolgári címét 2009-ben kapta.

(Forrás: wikipédia)

Megosztás Email

Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat. Oldalunk sütiket használ. Részletek...

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás